A hulladékgazdálkodás elemei az európai unió követelményeinek megfelelően a következők:
- A hulladékok keletkezésének és/vagy veszélyességének csökkentése, megelőzése,
- A keletkezett hulladékok elkülönített gyűjtése és hasznosítása,
- A nem hasznosítható hulladékok káros környezet-szennyezés nélküli átmeneti tárolása és ártalmatlanítása.
Ezt a felsorolást röviden – az angol nyelvű kifejezések rövidítése alapján – 3R elvnek is nevezzük
- Reduce
- Recyclyng
- Reuse
A környezetvédelmi és gazdasági optimum a hulladékgazdálkodás elemeinek párhuzamos, illetve együttes alkalmazásával érhető el.
A hulladékhasznosítás célja tehát a keletkezett hulladék, vagy alkotói minél nagyobb arányú feldolgozása félkész vagy késztermékké.
A hasznosítással járó környezetvédelmi és gazdasági előnyök:
- a hasznosítás elősegíti az eredeti nyersanyagokkal való takarékos gazdálkodást,
- a másodnyersanyagok felhasználásával csökken a termelés energia felhasználása és környezet károsításának mértéke,
- csökken az ártalmatlanítandó hulladék mennyisége és ezáltal mérséklődik a környezet hulladékkal való terhelése.
A szelektív gyűjtés alkalmazásának céljai:
- a hasznosítható alkotók feldolgozóiparba történő visszaforgatása,
- a veszélyes alkotók elkülönített kezelésével a települési szilárd hulladék által okozott környezetterhelés csökkentése,
- a szelektív gyűjtéssel elért mennyiség-redukció következtében a szükséges ártalmatlanítási (lerakóhelyi) kapacitások megtakarítása.
A külföldi tapasztalatok sora igazolja, hogy a szelektív hulladékgyűjtést csak alaposan, gondosan előkészített, jól szervezett és a lakosság együttműködését megnyerni tudó szolgáltatási rendszer kialakításával és folyamatos működtetésével lehet eredményesen megvalósítani. Emellett természetesen bizonyos externáliák is szükségesek, úgymint a támogató jellegű jogi szabályozás és a potenciális másodnyersanyagként hasznosítható alkotókat átvevő feldolgozóipar műszaki felkészültsége és nem utolsósorban gazdasági érdekeltsége. A szelektív gyűjtés kialakításánál alapelv, hogy csak ott célszerű bevezetni, ahol már van hagyományos szervezett hulladékgyűjtés és rendelkezésre állnak a gyűjtés-szállítás eszközei. A helyi adottságokhoz illeszkedve célszerű olyan kombinált megoldásokat alkalmazni a fokozatos bevezetés érdekében, amely egyaránt tartalmaz:
- hulladékudvarokat,
- gyűjtőszigeteket és
- lakóházakhoz kötött szelektív elhordásos megoldásokat.
A szelektív gyűjtés kiterjedhet a település egészére, illetve annak egy-egy jól, a beépítési módok szerint lehatárolható területi egységére is (ez főként a bevezetési időszakban javasolt, hogy az érintett lakosság az újfajta gyűjtéshez hozzá tudjon szokni). Az egyes gyűjtőterületeket már csak szervezési okokból is jól le kell határolni.
A gyűjtőterületek kijelölését alapvetően:
- a terület jellege, beépítettsége (családiházas-kertes, zártsorú-többszintes, egyedi magasházas, lakótelepi);
- az ellátandó lakosszám, a keletkező hulladék mennyisége;
- a hulladék térfogatsűrűsége, jellemzői, a szelektíven gyűjtendő alkotók mennyisége és részaránya;
- a hulladékgyűjtés, -szállítás gyakorisága;
- szállításszervezési és -gazdaságossági szempontok határozzák meg.
A családiházas, kertes beépítésű területeken a gyűjtőedényzet korlátozás nélkül elhelyezhető. A zártsorú, többszintes beépítésű területeken – rendszerint településcentrumok – a gyűjtőedényzet épületen belüli elhelyezése korlátozott, ezért a szelektív gyűjtés edényzetének egy részét a közterületen kell elhelyezni. Hasonló a helyzet az egyedi magasházas területeken. A lakótelepeken a szelektív gyűjtés a zöldterületeken létesített közterületi gyűjtőszigeteken oldható meg legelőnyösebben.
A szelektív gyűjtés kialakítása során figyelembe veendő fontosabb szempontok:
- a hulladékkeletkezést helyhez minél közelebbi és lehető legkényelmesebb elkülönítést biztosító gyűjtőhelyek kialakítása,
- a megközelítési távolság az érintett lakosok számára a lehető legkisebb legyen,
- rugalmas, igényekhez alkalmazkodó kialakítás,
- a települési környezetbe harmonikus illesztés, esztétikus kivitel.
A házon (telken) belüli gyűjtőhelyek lehetnek lépcsőházban, közös helyiségekben, szeméttárolókban, kapu alatt, illetve a családi házaknál az udvaron. Fontos a praktikus helykihasználás, az olcsó és egyszerű műszaki megoldású kialakítás, a jó hozzáférhetőség és könnyű ürítési megoldás, valamint a könnyű tisztíthatóság, és ne zavarja a lakóház funkcionális működését. A lakóházak közelében, ill. közterületeken kialakított gyűjtőhelyek (gyűjtőszigetek) esetében – az előző kritériumok betartása mellett – fontos a gyűjtőedényzet zárhatóságának biztosítása, a hulladékalkotók beürítéséhez könnyen hozzáférhető beürítő lehetőségekkel való ellátása, a közterületi funkciók zavartalanságának biztosítása, az esztétikus és környezetbe illeszkedő, de figyelemfelkeltő (színezés, felirat stb.) kivitel, valamint a gyűjtőjárművek számára a jó megközelíthetőség. A minél egyszerűbb, gazdaságosabb műszaki megoldásokra kell törekedni. A gyűjtőszigetek előnyös telepítési helye a lakóövezeteken kívül a kereskedelmi egységek parkolói. Őrzés nélkül üzemelnek. A ráhordás minden esetben gyalogos formában történik, az ürítés és edényzetcsere gyűjtő-szállító célgépekkel. A gyűjtőszigeteken biztosítani kell a papír, a színes és fehér üveg, valamint az alumínium italos dobozok szelektív gyűjtését, amely kiegészíthető műanyag és szárazelem, esetleg textilhulladék elkülönített gyűjtésével.
A szelektív gyűjtési rendszer sajátos, azt kiegészítő elemei a hulladékudvarok.
A hulladékudvarok segítenek a szelektív gyűjtés lakosság általi elfogadtatásában, szelektív gyűjtéshez történő hozzászoktatásban, iniciáló erőt jelentve a lakossági együttműködés biztosításában.
Hulladékmentes vagy hulladékszegény technológiák
Új létesítmények esetében döntő a feldolgozási technológia kiválasztása. ltt különösen fennáll a veszélye ún. „környezetszennyezés importjának”, azaz a más országból már kitiltott feldolgozási eljárásokat kívánják nálunk – néha jelentős gazdasági eredményekkel – bevezetni.
Ezért új létesítmények esetében különös figyelmet érdemel – és erre számos nyugati példa található – az ún. hulladékmentes vagy hulladék-szegény technológiák alkalmazása.
A hulladékmentes technológiáknak kis víz-és levegőigényűnek kell lennie. A vele szemben támasztott másik követelmény a zárt ciklus szerint való tervezése, vagyis úgy, hogy a termelés folyamán semmiféle szennyező hulladék ne keletkezzen, se folyékony se gáz se szilárd halmazállapotú. Ez a módszer már nálunk is kezd elterjedni, és nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is, ahol ma már ugyancsak nagy mennyiségű melléktermék, hulladék hasznosítható zárt folyamatban.
A hulladékmentes technológia bevezetése kétféle helyzetet alakíthat ki az üzemben:
- az eljárás nem kifizetődő, de a hulladékmentes technológia bevezetése a hagyományos tisztítási eljárásokhoz. viszonyítva kedvező,
- az üzem számára a technológia gazdaságos.
Általában, ha az üzemelési és beruházási költségek meg is haladják a hagyományos eljárásét, a hagyományos eljárás és a tisztítási eljárás együttes költségeinél kisebbek.
A hulladékmentes technológiák versenyképessége az alapanyagok és az energia árának fokozatos növekedése miatt a jövőben minden bizonnyal tovább javul.
Az ilyen technológiának a bevezetésekor nemcsak a rövid távú érdekeket kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy az adott technológiák hogyan illeszkednek a hosszú távú országos stratégiába :
- milyen szerepet játszanak a környezetvédelmi célokra fordítandó kiadások csökkentésében,
- hogyan segítik elő az egyéb kiadások mérséklését és ugyanakkor az ellátás biztonságának növelését az energia megtakarítás, valamint a nyersanyagokkal való jobb gazdálkodás eredményeként,
- milyen mértékben mozdítják elő az exportot.
A termékek tervezésekor és gyártásakor tudatosan kell törekedni a kiinduló alapanyagok adta fizikai, mechanikai, kémiai tulajdonságok maximális kihasználására, ezen keresztül a termékek élettartamának növelésére. A divat igényeinek kielégítése helyett tartós, megbízható termékeket kell gyártani. A látványos, csak a termékek előállítási anyag felhasználásának és költségeinek csökkentésére irányuló fejlesztés helyett a termékek egész élettartamára vonatkozó-a karbantartási anyag hányadokat is tekintetbe vevő – fejlesztéseket kell előtérbe helyezni.
Az elmúlt évek tapasztalata is azt igazolják, hogy ma már nemcsak teoretikusan foglalkoznak a hulladékmentes technológiákkal, hanem ezek a gyakorlatban is kezdtek elterjedni, amit néhány példával szeretnénk szemléltetni:
- kénsav előállítása pirit helyett elemi kénből (elmarad a maradék pirit lerakás, a nedves gázok tisztítása,
- hatékonyabb katalizátorok bevezetése (nagyobb lesz az anyag átalakítás hatásfoka),
- korszerű membrános klóralkáli elektrolízis bevezetése (a higanyszennyezést kiküszöböli),
- foszfor-gipszgyártás korszerűsítése (a keletkező gipsz újra-hasznosíthatósági paraméterei lényegesen jobbak).
A felhasznált alapanyagok minőségi vizsgálata
A veszélyes hulladék keletkezés csökkentésének egy másik műszaki-szervezési lehetősége a vállalati anyagforgalom „átvilágítását” követően a felhasznált alap-és segédanyagok minőségének, elsősorban környezeti hatásának ellenőrzése. Alapelvként szögezhető le, hogy törekedni kell az eddig veszélyes (toxikus, tűz-és robbanás-veszélyes, fertőző) alap-és segédanyagok kiváltására. Ez a fejlesztő eljárás tervező-technológus munkatársak szoros együttműködése, valamint a piaci lehetőségek elemzése alapján több esetben sikeresen megoldható.
Komposztálás
A komposztálás a szerves-anyag tartalmú hulladékok ártalmatlanításának régóta ismert és alkalmazott módszere.
A komposztálás lényege, hogy a szerves anyagot tartalmazó hulladékok (szemét, szennyvíziszap) megfelelő környezeti feltételek mellett, elsősorban mikroorganizmusok és oxigén hatására lebomlanak, szervetlen ásványi és stabil szerves anyagok keletkeznek. A komposztálási folyamat hőfejlődéssel jár, amely az alkalmazott technológiai tényezőktől függően eléri az 50–70 °C-ot is. Ezáltal a hulladékokban jelenlevő patogén mikroorganizmusok – a spórások kivételével – elpusztulnak, a lebomlott szerves anyag (komposzt) már nem tartalmaz kórokozókat.
Az eljárás végterméke a földszerű kb. 40–50% nedvességtartalmú anyag, mely humuszképző szervesanyag- és növényi tápanyag-(NPK) tartalma miatt a mezőgazdaságban a talajtermelékenység növelésére hasznosítható.
